Hérodotosz: Görög-perzsa háború

A marathóni csata

109. Az athéni hadvezéreknek megoszlott a véleménye: egy részük úgy gondolkodott, hogy nem szabad megkockáztatni az ütközetet a médekkel, akik sokkal többen vannak, más részük, Miltiadésszal az élen, ragaszkodott hozzá. Ez a két nézet alakult hát ki a hadvezérek között, és már-már a rosszabbik kerekedett felül. A tíz sztratégosz mellett azonban tizenegyedikként annak az athéni polgárnak is szavazati joga volt, akit babszem húzásával polemarkhosznak választottak (ősi szokás szerint ugyanis a polemarkhosz a hadvezérekkel azonos szavazati joggal rendelkezett), s ebben az időben az aphidnai Kallimakhosz volt a polemarkhosz, akit Miltiadész felkeresett, és így szólt hozzá: "Tőled függ, Kallimakhosz, hogy rabszolgasorba taszítod-e Athént vagy pedig megőrzöd szabadságát, és akkor emlékedet az utókor nagyobb dicsőséggel fogja övezni, mint Harmodioszét és Arisztogeitónét. Athén ugyanis fennállása óta még sohasem forgott ekkora veszélyben. Ha meghódolnak a médek előtt, sorsuk megpecsételődik, mert Hippiasz kényére-kedvére elbánik velük.
Ha viszont ők győznek, Athén lesz Hellász első városa. Elmondom hát most neked, hogyan történhet ez meg, és miért éppen a te szavad a döntő. Mi tízen vagyunk hadvezérek és megoszlik a véleményünk: egyesek a csatát javasolják, mások ellenzik. Ha nem vívjuk meg most ezt az ütközetet, tartok tőle, hogy akkora egyenetlenség támad az athéniak közt, hogy zavarodottságukban átállnak a médekhez. Ha azonban vállaljuk az ütközetet, még mielőtt az athéniak teljesen meghasonlanának egymással, akkor az igazságosztó istenek segítségével megszerezhetjük a győzelmet. Mindez csak rajtad áll. Ha az én véleményemhez csatlakozol, hazád megőrzi szabadságát és Hellász első városa lesz, ha viszont a csata ellenzőinek oldalára állsz, annak a sok jónak, amit felsoroltam, az ellenkezőjét fogod ránk zúdítani."
110. Ezekkel a szavakkal Miltiadész végül meggyőzte Kallimakhoszt, a polemarkhosz szavazata pedig eldöntötte, hogy lesz ütközet, Ezután azok a hadvezérek, akik a harcra szavaztak, ahogy az egymást követő napokon rájuk jutott a fővezérség, sorban átengedték Miltiadésznak. Miltiadész ezt el is fogadta, de az ütközetet addig nem kezdte el, amíg egyébként is rá nem került volna a főparancsnokság sora.
111. Amikor aztán rákerült a sor, az athéniak felsorakoztak az ütközetre, mégpedig a következő hadrendben. A jobbszárnyat Kallimakhosz, a polemarkhosz vezette, akkoriban ugyanis az volt a szokás az athéniaknál, hogy a jobbszárnyat mindig a polemarkhoszra bízták. Ő állt tehát az élen, s mögötte sorakoztak fel egymás mellett, meghatározott sorrendben a phülék, legvégül pedig balszárnyon a plataiaiak álltak. Ez óta az ütközet óta az athéniak négyévenként tartott nagy ünnepén az áldozat bemutatásakor az athéni hírnök nemcsak az athéniakért fohászkodik az istenhez, hanem a plataiaiakra is áldást kér. Az athéni csapatok Marathónnál úg helyezkedtek el, hogy arcvonaluk éppen olyan hosszú volt, mint a médeké, a középső részre azonban csak néhány sor mélységben jutott ember. Ez volt tehát a legsebezhetőbb pontjuk, s erejük a két szárnyra tömörült.
112. Amikor a csapatok is elfoglalták a kijelölt helyüket, és az áldozati előjelek is kedvezőek voltak, az athéniak rohamra indultak, és futólépésben közeledtek a barbárokhoz. A két sereg között mintegy nyolc sztadion volt a távolság. A perzsák meglátták a futva közeledő athéniakat, és felkészültek az ellenállásra, de közben szentül hitték, hogy az athéniak megőrültek, és a vesztükbe rohannak, hogy ilyen kis sereggel, íjászok-lovasok nélkül rájuk támadnak. Ezt gondolták a barbárok, az athéniak azonban zárt csatarendben vonultak, és példás hősiességgel harcoltak. Tudomásunk szerint ők voltak az első hellének, akik rohammal támadtak az ellenségre, és akik nem ijedtek meg a méd ruhák és viselőik láttára. Mert egészen addig a médek nevének puszta említésére is rémület fogta el a helléneket.
113. Hosszú ideig tusáztak Marathónnál. Középen, ahol maguk a perzsák és a szakák harcoltak, a barbárok voltak fölényben, és áttörvén a hellén arcvonalat, a szárazföld belseje felé kezdték szorítani a helléneket, a két szárnyon azonban az athéniak és a plataiaiak kerekedtek felül. Előnyös helyzetükben a megfutamított ellenséget menekülni hagyták, a két szárnyegyesült és azokra támadt rá, akik korábban középen áttörték az athéni csatasort. Itt is az athéniak győztek. A perzsák menekültek, ők a nyomukba eredtek és addig kaszabolták őket, amíg a tengerhez nem értek, ahol - megpróbálván tűzbe borítani - megtámadták a hajókat. ...
115. Az athéniak kezére két hajó jutott. A többivel a barbárok ... körbehajózták a Szunion-hegyfokot, abban bízva, hogy megelőzik az athéniakat, és beveszik a városukat. ...
116. Az athéniak pedig hanyatt-homlok rohantak vissza, hogy városuk ne álljon védtelenül, és sikerült is megelőzniük a barbárokat. A marathóni Héraklész-szentélytől jöttek és a künoszargészi Héraklész-szentélynél vertek tábort. A barbár hajóhíd Phaléronig nyomult előre, mert akkoriban az volt az athéniak kikötője, ott horgonyt vetettek, kisvártatva hazaindultak Ázsiába.

Forrás:

Herodotosz: Görög-perzsa háború
Európa K., Bp. 1989

Iustinus Világkrónika c. művében így ábrázolja a görögök sikerét

"Az athéniak tehát, amikor értesültek Dareus érkezéséről, segítséget kértek a lacedaemoniaktól, mivel a város akkoriban szövetséges viszonyban állt velük. De mikor megtudták, hogy azok éppen négynapos vallási ünnepet ülnek, nem várták be a segítséget, hanem felszerelve tízezer polgárt és ezer Plataeából való segédcsapatbeli harcost, a marathoni síkon ütközetbe bocsátkoztak a hatszázezer főnyi ellenséggel. Miltiades volt a vezérük, aki azt javasolta, hogy ne várják be a segítséget: akkora volt az önbizalma, hogy a gyorsaságban nagyobb oltalmat látott, mint a szövetségesekben. Oly nagy lelkesedéssel mentek tehát a csatába, hogy bár a két arcvonal között ezerlépésnyi távolság volt, gyors rohammal még a nyilak kilövése előtt elérték az ellenséget. E bátorságnak meg is lett az eredménye. Oly vitézül harcoltak ugyanis, hogy az ember azt gondolhatta volna: az egyik oldalon férfiak, a másikon meg barmok állnak. A legyőzött perzsák hajóikra menekültek, hajóik közül azután sok elmerült, sok meg fogságba esett.
...
"A perzsák ebben az ütközetben, illetve a hajótörés következtében kétszázezer embert vesztettek. Elesett Hippias is, az athéni zsarnok, aki javasolta és felidézte ezt a háborút. A haza bosszúálló istenei adták meg neki a büntetést!

Forrás:

Iustinus: Világkrónika
Helikon K., 1992,

A marathóni ütközet szakaszai

1. szakasz:

A görögök gyors rohammal indítottak, mintegy 1400-1500 métert tettek meg futólépésben. Ezt a perzsák harcmodorát jól ismerő Miltiadész a következőképp indokolta. A rohammal növelni lehet a csapás erejét, könnyebben jutnak át a nyilakkal elárasztott területen és ezzel demoralizálható az ellenség.
A perzsa íjászok ellenlökéssel azonban áttörték a görög falanx gyenge pontját, a középső részt, s a görögöket a völgy közepéig üldözték. A falanx két szélső, megerősített szárnya azonban szétszórta az ellenséget, de nem vették üldözőbe.

2. szakasz:

A görögök rohamot indítottak a csata első szakaszában a falanxot sikeresen áttörő perzsa íjászok ellen, majd üldözni kezdték őket. Miltiadész a szárnyak összezárására adott parancsot, majd semlegesítették a falanx által beszorított perzsa egységeket. A menekülőket immáron mintegy 1,5 km-es szakaszon üldözték, egészen addig a pontig, ahol a csata elején elesett bajtársaikra nem akadtak.
Majd sírhalmot készítettek számukra. Ezután a falanx újból megindult a perzsák tábora felé, de addigra az ellenség javarészt hajóra szállt, és kihajózott a tengerre. Így a görögök mindössze hét hajót tudtak csak zsákmányolni (az 500-ból). A falanx egyébként sem volt alkalmas a jelen helyzetben egy sikeres üldözési manőver végrehajtására.
A perzsák embervesztesége mintegy 6400 fő volt, a görögök viszont csak 192 halottat kellett, hogy összeszámoljanak.

A csata tapasztalatai, levonható következtetések

1. Athén a csata idején még nem rendelkezett nagy létszámú hajóhaddal, ezért csak egy szárazföldön megvívott győztes ütközettől remélhette a perzsa terjeszkedés megállítását.
2. A győzelem érdekében a hoplitákat időben és megfelelő módon fel kellett készíteni az ütközetre. Másrészt egy, a perzsa harcmodort jól ismerő parancsnokot kellett az ügynek megnyerni.
3. A görögök győzelmi esélyeit növelte az is, hogy a perzsa lovasság nem vett részt a csatában. Ennek az lehetett az oka, hogy a lovasságot már a csatát megelőzően behajózták, mert egy Athén elleni támadásra készültek. A várakozás helyett így kívánták kicsikarni a döntést. Miltiadész valószínűleg a csata előestéjén értesült erről a fejleményről, s ezért is döntött a roham mellett.
4. A perzsa sereg könnyűfegyverzetű, irreguláris alakulatokból állt inkább, s ez hatástalannak bizonyult a falanxszal szemben.