Az ókori Róma gabonakereskedelme

A gabona az ókori ember legfontosabb tápláléka volt.A táplálkozásban betöltött szerepe jelentősebb volt, mint napjainkban. Ez volt az egyetlen népélelmezési cikk kimagasló kalóriatartalma miatt.Mindebből következik, hogy a vele való kereskedelem is kiemelkedő helyet foglalt el Róma története során mindvégig.

A Mediterániumban csak két fajta gabonát termesztettek: az árpát és a búzát.Az ezekből készült élesztős kenyér volt a nép étele.Sajnos nem tudjuk pontosan, hogy milyen termés eredmények voltak az Ókorban, de az biztosnak mondható, hogy a maiak alatt maradtak s átlagosan nem voltak magasak.Néhány terület azonban kimagaslott bő termésével.Például Etruriában Val di Chiana, Szicíliában a Leontini régió és Egyiptomban a Nílus völgye.A Földközi-tenger medencéjének többi része sovány földnek számított.Ide tartozott Latium azaz Róma környéke is.Emiatt amint növekedett a város, annál több gabonát kellett importálni, hisz a helyi termés csak keveseknek volt elegendő.

A talajnál is fontosabb volt az időjárás.Ugyanis a búza minden évben legalább 400-500 milliméter csapadékot igényel és régen is ennyit igényelt, természetesen a fajtától függően.Ezért a termés mennyiségét szinte lehetetlen volt előre megjósolni, az nagyon ingadozó lehetett.A gabona nagyon igényes a tárolásnál is.Szüksége van száraz levegőre, mert a learatott gabona hőt és vizet ad le és oxigént vesz fel.Levegőtől elzárva baktériumok szaporodnak el benne és rothadásnak indul.De a légtér hőmérséklete sem közömbös, lehetőleg 15.5 C alatt kell lennie.Ellenkező esetben bemelegszik és rovarok például gabona zsizsik illetve gabona bogár szaporodik el benne és teszi tönkre.

A kezdetek

A gabona a Rómát alapító latinok életében kezdetben nem játszott túlzottan nagy szerepet, hisz ők pásztorkodtak.Letelepedve azonban kisbirtokaikon tönkölybúzát kezdtek termelni.Ez egy nagyon gyenge termésű gabonafajta volt, mára már teljesen eltűnt..

A fejlődést, mint minden másban,itt is az etruszkok hozták..A Kr.e. 7.század Észak-Itáliai nagyhatalma a déli irányú hódítása közben szerezte meg Rómát.E fejlett kereskedő nép városállamokat hozott létre számszerint tizenkettőt.Köztük volt Chiusi is.E város élen járt a gabonatermesztésben, valószínűsíthetően a rómaiak sokat tanultak tőlük.Rómában ekkor épült a Forum Romanum, ahol a római cserekereskedelem kicsírázott.A meginduló társadalmi differenciálódás eredményeképp megjelentek az első római kereskedők.

A történelmi lehetőség, a felemelkedés

A rómaiak miután megszabadultak az etruszk fennhatóság alól (Kr.e.510) belső harcaikkal voltak elfoglalva, egészen a lex Hortensia elfogadásáig (Kr.e.287) .De eközben is előfordultak száraz esztendők s a rómaiak éheztek.Ekkor a consulok elküldték ügynökeiket (frumentatores) a szomszédos területekre vásárolni gabonát.Nincs bizonyíték rá, de valószínűleg ezek a küldöttek voltak az előbb már említett első kereskedők.Itt kell leszögezni, hogy a Köztársaság idején mindvégig magán kézben volt a kereskedelem, így a gabonakereskedelem is.Ennek az volt az oka, hogy az állam nem rendelkezett a mind növekvő területet irányító terebélyes közigazgatási személyzettel illetve a kereskedelem lebonyolításához szükséges tárgyi feltételekkel sem.Hisz annak ellenére, hogy a tengerhez közel feküdt a Város, a pun háborúkig egyetlen hajója sem volt.Ennek az a magyarázata, hogy Róma szárazföldi nagyhatalom volt és Itáliából biztosította magának mindazt amire szüksége volt azaz nem szorult rá a tengeri útakra.Mindezt csattanósan összefoglalja egy ebből a korból származó idézet:A római paraszt kezébe jobban illett az ekeszarv, mint az evezőnyél.E háború egyébként fordulópont volt mind Róma, mind kereskedelme, hajózása életében.Állítólag egy Kr.e.264-ben itáliai partra sodrodott, más kutatók szerint zsákmányolt, karthágói ötevezősoros gálya mintája alapján épült meg a 100 gályából álló első római flotta.S ezzel a saját fegyverével győzte le a nagy vetélytársát Róma.

A győzelmekből egyértelműen a tőkéjüket újra és újra befektető lovagrendiek (ordo equister)húzták a legnagyobb hasznot.A név eredetileg katonai feladatukat jelölte.A későbbiekben inkább a senatustól elkülönülő, politikában részt nem vevő gazdag társadalmi réteget jelentette.Ebbe az osztályba tartoztak a kereskedők, a hajósok, hajózási vállalkozók (nauclerus, navicularius) és az adóbérlők (publicanus) illetve a bankárok is.Azt, hogy a kereskedelemben pontosan ki vett részt lehetetlen megmondani.Ezért nagyvonalakban a lovagrend történetével is fogok foglalkozni.A lovagokat csak egy cél vezérelte, a minél több haszon.Ezért a kockázat csökkentése érdekében minél több vállalkozásban vettek részt.Ez azt jelenti, hogy például egy publicanus is vagy akár egy bankár is befektetetthetett akár a kereskedelembe akár a hajózásba, mert jó üzleti érzékkel látta, hogy nyereséges lesz a vállakozás.Ezt garantálta egyfajta állami biztosítás (fenus nauticam) .Sőt háború idején az állam kezességet vállalt a tengeren szállított áruért.Ezzel a kereskedést vonzóvá tette a pénzemberek számára.

Róma első provinciája Szicília lett a lovagok első áldozata.Ők ugyanis ott jártak a légiók mögött és ami nem pusztult el azt ők szerezték meg.Így például hatalmas földeket.Ezáltal a gabonát is, hisz ez a sziget bővelkedett benne.A tized össze gyüjtői helyiek voltak ugyan (decumai) de a szállítást már a lovagok írányitották.Ezáltal Róma életét tudták befolyásolni.Ez oly nagy erő volt, hogy politikailag is megnyilvánult.Ez a Kr.e.218-ban meghozott lex Claudia alapján nyilvánvaló.Ebben a törvényben a senatorokat jogilag kizárták a tengeri hajózásból, azáltal, hogy megtiltották számukra 30 amphoránál (80 hl) nagyobb rakterű hajók építését.Csak elvileg valósult ez meg hisz a senatorok megbízottjaik útján kijátszották e rendelkezést, például Cato biztosan ezt tette..Ez meg azt mutatja, hogy mekkora haszon volt a tengeri kereskedelemben.

Egy kérdés merülhet föl ezzel kapcsolatban.Hogyan volt lehetséges, hogy a messzirről hozott gabona ennyivel olcsóbb volt, mint az itáliai?Ennek oka abban keresendő, hogy egyrészt a hajózás olcsó volt, másrészt a provinciákbeli nagybirtokokon sokkal jobb minőségű,több gabona termett, kisebb költséggel, mint az itáliai kisbirtokokon.Például Cato a De Agricultura című munkájában a gabonát csak a hatodik helyre sorolja, mint nyereségesen termelhető növényt.Ő pedig nagybirtokokban gondolkozott.Akkor el lehet képzelni a kisbirtokosok esélyét a piacon.Ez társadalmi változásokat indított meg.A kisbirtokos parasztok elszegényedtek, hisz nem bírtak versenyre kelni az import áruval.Nincstelenné válva Rómába özönlöttek, mivel volt egy nagyon fontos joguk.Rómában ugyanis érvényesíthették a szavazati jogukat .Ezáltal ellátásuk politikai kérdéssé vált.Az e tevékenységért felelős tisztség az aedilis lett.Nem meglepő, hogy e tisztségre kezdő politikusok kerültek, akik ezt csak népszerűségük fokozására használtak fel.Feladatkörükhöz tartozott, hogy ellenőrizzék a piacot, figyeljék az árak mozgását és megbüntessék azokat a kereskedőket, akik csak ülnek áruikon.Csak ez volt az egyetlen magistratus a Köztársaság korában mely ellenőrizhette a kereskedelmet.De ők elsősorban nem ezzel, hanem azzal törödtek, hogy a római nép emlékezetében jó nevük maradjon.Ezt sok esetben az állami pénz elapadása után saját zsebből kellett állniuk, de megérte.Elég csak Caesarra gondolni…A későbbiekben busásan megtérült e költség, proconsulként bőven kárpótolhatták magukat…

A szicíliai nagybirtokos lovagok rendkívül kizsákmányolták a rabszolgáikat.Jellemző mentialitásukra, hogy állatként kezelték a szerencsétlen sorsú embereket.Akik emiatt rátámadtak kegyetlen uraikra.Ez a rabszolgafelkelések kora.

Az aranykor

A Kr.e.133-131-es szicíliai rabszolgafelkelés megmutatta, hogy Róma mennyire függő helyzetben van gabonatermő provinciáitól.Ezt a függést csak növelte Caius Gracchus néptribunus fellépése, aki Kr.e.123-ban törvényt hozatott a gabonaellátás kérdésében.Eszerint minden egyes rászoruló római polgár jogosult lett, hogy az államtól-igen olcsón, jóval a piaci ár alatt-havi 5 modius gabonát kapjon, ez körülbelül 33 kg-ot jelentett.Ez természetesen a kincstárt alaposan megterhelte és az ő népszerűségét megnövelte.A háttérben valószínűleg a lovagok álltak e döntés mögött, hisz két legyet ütöttek ezzel egy csapásra.Egyrészt gazdaságilag, az államnak több gabonára lett szüksége, ezzel még jobban megnőtt az állam függése.Másrészt, mint ismeretes Gracchus néppárti volt.S az is köztudott, hogy a néppárt a senatorok ellenfele volt.A lovagoknak kedvező törvénye volt az is, hogy a provinciákban történt eseteket kivizsgáló bíróság tagjai lovagok lettek!Ezáltal a Kr.e. 149-ben felállított intézmény nem az erkölcstelen, kizsákmányoló publicanusokra volt veszélyes, hanem az esetlegesen nekik ellenszegülő senatorokra!Erre nem egy példát lehetne hozni a későbbi időkből. A bíróság a lovagok egymással való leszámolásának terepe is lett…

A gabonatörvény eltörlését nem is merte senki megkockáztatni, egészen az optimata Sulla diktatúrájáig.Ő Kr.e.81-ben hatályon kívül helyezte e rendelkezést, de később becsvágyó politikusok újra bevezették azt!

Ezekben a polgárháborús időkben a tengeren egy nagyon veszélyes ellenfél tűnt fel.A kalózok.Gyorsak, kiszámíthatatlanok és a végletekig bátrak voltak.Róma nem bírt velük.A gabona szállítmányok el-elmaradoztak.Ez mind a nép körében, mind a lovagok között aggódást váltott ki.A merész kalandorok még Ostiába is betörtek.A helyzet tarthatatlan volt.A senatus nagy viták után végül megbízta Pompeiust, hogy számoljon le velük.Egy egész hadsereggel indították útjára Kr.e.67-ben.Ő meghálálta a bizalmat.49 nap alatt megtisztította a kalózoktól a Földközi-tenger nyugati medencéjét.20 ezren megadták magukat, a körülbelüli 10000 ellenállót megölték.A győzelem nagyságát kellőképpen érzékelteti, hogy 377 kalózhajót zsákmányolt és 1300-at pedig elégetett.Ekkor kapta a Magnus előnevet.Erre rászolgált a későbbiekben is.Kr.e. 57-ben ugyanis megint az egekbe emelkedtek a gabonaárak.Őt nevezték ki a curator annonae rendkívüli hivatalára azzal, hogy oldja meg a problémát.Ő bebizonyította, hogy a szervező tehetsége talán még nagyobb, mint a hadvezéri.Rövid időn belül nemcsak Róma, hanem egész Itália ellátására elegendő gabonát szerzett.A lovagoknak nem tetszett ez a nagy siker.Ő számukra mindig az volt a kedvező, ha válság volt.Ezért Pompeius lejáratásába fogtak.P. Chlodius Pulcher néptribunus és hívei segítségével úton-útfélen azt terjesztették róla, hogy ő okozta a válságot, hogy így rendkívüli hatalomhoz jusson.Pompeius talán ennek is a hatására végül a senatorok táborában kötött ki…

Az előbb említett Pulcher a gabona osztás ügyében is fordulatot hozott.Kr.e.58-ban módosította a frumentatioról szóló törvényt, azzal, hogy a polgárság rászoruló része a gabonát teljesen ingyen kapja meg.Ez körülbelül 320000 ember ellátását jelentette.Caesar természetszerűleg sokallta e számot.A helyzetet úgy oldotta meg, hogy a városi proletárok mintegy felét provinciákba telepítette le.Így a frumentatioban részesülők számát 150000-ben állapította meg.

Caesar utóda, Augstus mérlegelte ugyan a segély megszüntetésének esélyét, de mégis annak fenntartása mellett döntött, sőt még meg is növelte a támogatottak körét.Az ok józan belátás volt.Tudta, hogy ha ő el is törölné nemsokára újra bevezetné azt egy becsvágyó politikus.A másik fontos körülmény az volt, hogy ekkor már a római nép a lehető legtermészetesebbnek tartotta a segélyt.Annak elvonása beláthatatlan eseményeket idézhetett volna elő!Így viszont biztos támogatókat szerzett magának a nép körében a senatussal szemben!Találó e helyzetre Theodore Mommsen gondolata miszerint:" a mindennapi kenyérért eladta ősi szabadságát a római nép! "

A kérdés az, hogy Augustusnak mennyi gabonát kellett biztosítania?

Itt egy kis kitérőt kell tenni, hogy valamennyire pontos választ adjunk.

A modern kutatók szerint egy felnőtt férfi naponta körülbelül 3300 kalóriát igényel.A késő köztársaságkori Rómában a havi 5 modius gabona biztosította ezt.A probléma ott van, hogy ezt a mennyiséget nem egyetlen férfi fogyasztotta el.Egy családos férfi meg kellett, hogy ossza ezt családjával!A másik gond, hogy veszélyesen kevés A, C, D vitamin jutott így egy római ember szervezetébe, ezzel a nagyon egyoldalú táplálkozással!Hisz szinte az egész év során csak az ebből készült kenyeret fogyasztották!Csak ritkán jutott más étel is az asztalra.Természetesen most csak a szegényebb rómaiakról van szó.Azt lehet mondani, hogy számukra valóban létszükséglet volt, a mindennapi betevőt jelentette ez a segély!Ez tette érdekeltté az államot is a gabonakereskedelem iránt, hisz más termékek iránt nem tanúsított érdeklődést.Emellett az államnak még a katonaságot is el kellett látnia.De most csak a Város szükségletével fogok foglalkozni a továbbiakban.

Mint már említettem Augustus idején az osztásban részesülők száma veszélyes méreteket öltött.Ekkor Róma lakosainak száma 1 millió körül volt, akik fejenként minimum 30 modius (azaz 200 kg) gabonát fogyaszthattak évente (ebben az esetben csak 1745 kalória jut egy emberre!) .Ez azt jelenti, hogy legalább 150000 tonna gabonát igényelt a Város évente.Ha a legmagasabb életszíntvonalat vesszük is alapul, akkor is csak maximum 200000 tonna lesz ez a mennyiség évente.Néhány kutató mégis még ezt a számot is megduplázza.Nem elképzelhetetlen, hogy néhány esetben ez előfordulhatott.Az időjárás szeszélye folytán, bővebb termésű években megeshetett ez. De az, hogy Róma fogyasztása évi 400000 tonna lett volna, teljesen valószínűtlen!Hisz ez nem sokkal kevesebb, mint háromszorosa Róma alapszükségletének!Ez a szám egy félreértelmezésből adódott.A Kr.u.4.századi Epiton azt írja, hogy Augustus idején 200 millió modius gabona érkezett Egyiptomból.Míg Josephus Flavius:A zsidó háború című munkájában úgy írt, hogy Egyiptom Rómát az év két-harmad részében látja el.Ennek a két forrásnak az egybevonásával vonták le ezt a helytelen következtetést .

Van viszont két forrás, mely a 30 modius napi fogyasztást támasztja alá. Az egyik szerint a Kr.u.1.században napi 80000 modius gabona fogyott Rómában. Ami éves szinten kicsit kevesebb, mint 200000 tonna fogyasztást jelent.A másik kútfő szerint ( ez a Severusok élete című) 75000 modius gabonára volt szüksége Rómának.Ez az állítás Septimus Severus uralkodásának idejére tehető.Ez évi 180000 tonnát jelent.Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a császárkor alatt Róma gabona igénye 200000 tonna körül mozgott.Teljesen biztosak nem lehetünk benne, hisz túl kevés forrás áll ahhoz rendelkezésre.

Rátérve egy újabb kérdésre, hogy honnan hozták ezt a töménytelen mennyiséget?Szinte mindenhonnan.Egy lelet például, arról tanúskodik, hogy Kr.u. 64-ben az Al-Duna környékéről, Moesiából is érkezett szállítmány.A Köztársaság alatt a legfontosabb Szicília volt.Cicero idején körülbelül 3 millió modius gabonát szállítottak onnan évente.Mellette jelentős volt még Szardinia és Észak-Afrika.Például Massinissa numidiai király ugyancsak évi 3 millió modiust biztosított Rómának a Kr.e.2.században.Augustus és utódai számára létfontosságú volt Egyiptom.Ide ugyanis még lábát se tehette be senator, hisz az egyiptomi helytartó is lovagrendi volt, az itteni gabona kincshez csak a császárok nyúlhattak.Az előbb már említett Josephus Flavius műve alapján Egyiptom fontosságának arányáról is képet kaphatunk. De mivel hivatalos forrás nem maradt ránk, e kérdésben sem lehetünk biztosak.

A szállítás

A gabona útját három részre lehet bontani.Az összegyüjtéstől a provinciabeli kikötőig, a tengeri szállítást s végül a Rómába való érkezést.

Szicíliában a szállításhoz feltehetően szamarakat és öszvéreket használtak, mint a Mediterráneum más területein.Afrikában úgy tűnik szekereket használtak ún. cursus claburaliust.Ezeket a négykerekű kocsikat az állam tartotta rendben és két pár ökör húzta őket a nyakuknál vagy a fejüknél fogva.Ezáltal természetesen kisebb erőt tudtak kifejteni, ami már időveszteséget okozott a szállításnál.Mindössze napi 11 km-t tudtak megtenni.Az ökröket egyébként a földtulajdonos gondozta, de az állam költségén!Feltehetően ezek a szekerek csak 50-70 modius gabonát tudtak vinni.Az utakon ,a már említett okok miatt, két mérföldenként volt a váltás, emiatt rengeteg, 100000 körülre tehető e fogatok száma.Fontos termő vidék volt Karthágó környéke, innen Hippo Regius illetve Rusicade kikötőjébe került a termés.

Egyiptomban az aratás áprilisban kezdődött és május végén fejeződött be.A kicsépelt és kirostált gabonát a helyi magtárba vitték.Ott az összegyűjtésért felelős személy (sitologi) vette át.Ő tovább küldte az árut a legközelebbi város ( metropolis) magtárába.Itt vagy vetőmagnak elraktározták vagy tovább küldték egy Nílus menti kikötőbe.A szállítást szamár illetve többnyire teve karavánok végezték.A kikötőkben uszályokra került és azok Alexandriáig vitték.Ennek költségét a helyi földműveseknek kellett állniuk adó formájában.Itt kell megjegyezni, hogy Augustus újította föl és tette müködővé e rendszert.Például az öntöző csatornákat kitisztítatta és karbantartatta és Fayuum mocsarát lecsapoltatta.Persze nem céltalanul, hanem a saját hatalmának közvetett támaszaként.Hiszen egyiptomi gabonájával gyakorlatilag kezében tartotta Róma ellátását!Például Kr.u.6-ban amikor Róma éhezett, ő volt a megmentő.Ez óriási ász volt a kezében, s mint egy kitűnő politikushoz illik ő mindig ki is játszotta ezt ha kellett.

Visszatérve a szállításhoz, Alexandriában hatalmas magtárakba került az áru.Ezek főleg a város Neapolis illetve Mercurium nevű kerületében voltak, egy római procurator irányítása alatt.Ez a nagyon hierarchikus felépítés nagyon szervezett és óvatos volt.Nyugtákat is használtak a csalások elkerülése végett.Egy ilyen fennmaradt 'szerződésből' tudjuk rekonstruálni ily pontosan e láncolatot.Egyébként az út következő részén is használtak számlát (deigmata) a visszaélések kivédésére.

Most egy újabb kérdés merül fel.Hogyan rakták meg a hajót?Az biztos, hogy mint mindenfajta rakodásnál emberi erőt használtak itt is.Olaj és bor szállító hajók roncsainak feltárása alapján már vannak elképzelések a mikéntre.Bár a gabona különös odafigyelést igényelt.Ugyanis nem kaphatott nedvességet, mert ha mégis, akkor idővel egyrészt megromlott illetve úgy megdagadt, hogy akár egy mai hajó fedélzetét is felszakította volna.Emiatt a raktérnek elég magasan kellett lennie az esetlegesen beszivárgó víztől ugyanakkor jól védettnek bármilyen hullámtól mely átcsaphatott a hajó oldalán.Még egy nagyon veszélyes körülményt sem szabadott figyelmen kívül hagyni.A gabona ömlesztve nagyon 'mozgékony' és nagy tömegnél akár a hajó felborulását is okozhatta volna!Éppen ezért ritkán fordult elő, hogy így szállították volna a gabonát.Sokkal gyakrabban alkalmazták az amphórában történő szállítást.A stabilitást az amphórák közti kerámiák illetve más áruk biztosították.Előfordulhatott zsákok használata is.De ennek hátrányai miatt szinte biztos, hogy egyeduralkodónak számított az amphora.Természetesen a tényleges elhelyezést nagyban befolyásolta, hogy szállítottak e másféle árut is.

Ha a berakodással végeztek végre kifuthatott a hajó.Az útvonaluk és sebességük megegyezett más áruszállító hajókéval.Minden az időjárástól függött pontosabban a széljárástól.Persze nagyon fontos volt a kapitány és a kormányos navigációs képessége is, de hát ellenszélben még ez se segíthetett.Mindegyik hajó vitorlás volt, evezőket csak tökéletes szélcsendben használtak.Átlagosan napi 30 kilométert tudtak megtenni.De óriási különbségek voltak a Földközi-tenger medencéi között.Nyugaton a szelek iránya változó volt és az is könnyítette a helyzetet, hogy kisebb távolságot kellett megtenni.Keleten viszont állandó és nagyon erős észak-északnyugati szelek fújtak és ráadásul elég nagy távolságot kellett megtenni Rómáig.Emiatt az Alexandria-Itália út igen hosszú és veszélyes volt.Elég csak a Bibliából Szent Pál kalandját felidézni, aki egy ilyen hajón utazva Kr.u.62-ban hajótörést szenvedett Málta partjainál.Az a mai napig vita tárgya kutatók között, hogy ezek a hajók mekkorák voltak.Egyes történészek azt állítják, hogy az ókor egyik legnagyobb monstrumai voltak.Rakterük meghaladta az 1200 tonnát!Az viszont biztos, hogy Puteoliból Alexandriába, mint 'versenylóvak száguldottak a hátszélnek köszönhetően.Egy adat szerint mindössze 9 nap alatt tették meg ezt az útat.De vissza már viszontagságosabb lehetett…Egyenes út a szélnek köszönhetően nem volt lehetséges.Két út maradt.Vagy Afrika északi partjait követve Cyrene-ig és azután északra fordulva vagy észak felé a mai Ciprusig majd a mai Törökország déli partjai mentén Rhodos esetleg Cnidos érintésével nyugatra Kréta, Málta után északra Messina végül Puteoli következett.A két megközelítés eredménye közel ugyanaz.Körülbelül 1700 mérföld, ami minimum egy talán két hónap utazást jelentett.Azaz az egyiptomi gabona nem jutott el oly könnyen Itáliába, mint a szicíliai vagy az észak-afrikai.Emiatt aligha meglepő, amikor Seneca híres levelében azt olvassuk, hogy mily nagy megkönnyebbüléssel látta az alexandriai gabona flotta megérkezését Puteoliba az 1.század közepén.A flotta szó nem félrefordítás eredménye.Ezt támasztja alá a Theodosianus kódex is.Ebben azt olvashatjuk, hogy az afrikai flotta meghatározott sorrendben, nagyon szigorúan irányítva közlekedett.Ez alapján minden féleképpen elképzelhető, hogy volt minimum egy nagy alexandriai konvoj minden évben, melyet oly izgatottan vártak Rómában.Ennek érkezése Seneca alapján júniusra tehető, ami alátámasztja az egyiptomi aratás április-májusi idejét, hiszen minimum ennyi idő kellett a hosszú úthoz.Emellett természetesen az év más szakában is előfordulhatott egy-egy magányos alexandriai hajó.De egy másik forrás alapján kézenfekvőnek tűnik, hogy a római közigazgatás egy csoportként kezelte az összes alexandriai hajót.

De ha a gabona el is jutott Puteoliba, a kálváriája még nem ért véget.Ebből a nagyon biztonságos kikötőből két féleképpen jutott el Rómáig az áru.Az egyik lehetőség, hogy kisebb hajókra pakolták és a part mellett haladva a Tiberis torkolatáig vitték.A másik, ha szárazföldön szállították.Ez egy ekkora tömeg esetén nagyon nehezen volt kivitelezhető.Éppen ezért Kr.u.62-ben Claudius császár kiépítette Ostia kikötőjét.

Ostia története

E település egykor csak sója miatt volt fontos Róma számára.Jó adottságát, hogy a Várostól csak 20 km-re feküdt a Tiberis torkolatánál, csak az építkezés után tudták kihasználni.A Köztársaság alatt az öbölben levő homokzátonyok gátolták fejlődését., emiatt volt ekkor Puteoli Róma első számú kikötője.De Ostia szerepe már a pun háborúktól kezdve is növekedett.Ekkor már innét szállították a Hispániában küzdő római hadseregnek az élelmiszert és az utánpótlást.Ezt a fejlődést törte derékba Marius, amikor feldúlatta a települést.Sulla építette újjá.Ennek még mind a mai napig őrzik a nyomait az itteni romok.Augustus a római hadikikötőt Misenumba és Ravennába helyezte át.De Ostia továbbra is a Város kikötője maradt.A nagy változást Claudius intézkedése hozta meg.Bár kezdetben nem volt ez túl sikeres, hiszen pontosan az építkezés évében egy viharban közel 200 gabonaszállító hajó süllyedt el.Éppen ezért Traianus még tovább építette a kikötőt.Csak a gabona számára újabb stégeket építetett ki.Ennek bizonyítéka, hogy ezeknél felemelt padlójú, masszív raktárakat találtak a kutatók.Ostia a fejlődése csúcspontját a Severusok idejében érte el.Világítótorony is épült, ezáltal éjjel is megközelíthetővé vált a kikötő.Az eredmény egyértelmű.A gabona java ezután Ostiába futott be.De azért nem szabad lebecsülni illetve eltúlozni Puteoli megmaradt szerepét, hisz csak annak öblébe futhattak be a mélyebb járatú hajók.De mindenféleképp Ostia elsöbbségét fejezi ki, hogy ennek ügyeit külön császári hivatalnok (procurator ostiensis) intézte.

Ha sikerült kirakodni Ostiában, még mindig ott volt a probléma, hogy Rómába eljutassák az árut.Azaz, hogy a Tiberisen felúsztassák.E célra egyfajta uszályokat (navis codicaria) használtak.Az ezekre történő rakodáskor végezték el a minőség és a mennyiség ellenőrzését az ezért felelős személyek (mensores frumentarii).A mérés modiusban történt, a minőség megegyezés kérdése volt.E kérdésnél a deigmata szerepe volt a fontos.Ezt kis bőrzacskókban vigyázták, hiszen ez bizonyítota, hogy törvényes szállítmányról van szó!.Ezt feliratokból tudjuk rekonstuálni.Az uszályok átlagos teherbírása 60-70 tonna lehetett.Ezért összesen kb. 4000 darab ilyen vízi alakalmatosságra lehetett szükségük.Ezeket vagy igás állatok vagy rabszolgák vontatták fel a Tiberisen.

A végcél Róma egyik kerülete, a 13.Régió (Vicus Frumentarius) volt, mely az Aventinus domb mellett terült el.Itt volt a legtöbb közraktár (horrea) .Például a Kr.u.4.században szám szerint 35.Közülük is kiemelkedett a Horrae Galbana, mely főszerepet játszott a római ellátásban a késő köztársaság kortól a késő császárkorig.Innét történtek a szétosztások java igazolások (tessera) felmutatása ellenében.Ezen az ólomtáblácskán, melyet minden jogosult megkapott, fel volt tüntetve, hogy a bizonyos polgár, hol és mikor veheti át a segélyt.

E minden kétséget kizáróan rendkívül szervezett rendszert ki irányította a császárkorban?A császár és a senatus között egy különleges megegyezés uralkodott e kérdésben.Leginkább Egyiptom esetén tetten érhető ez.Az igazi kérdés az, hogy az állam mennyire szólt bele a magánkereskedők ügyeibe.Azaz, hogy az állam mennyire szólt bele a kereskedésbe, mennyire ellenőrizte azt.

Az augustusi változások, a hanyatlás kezdete

Egyiptom óriási változást okozott a római gabonakereskedelem történetében.Az aranykor lezárult, már nem volt teljesen szabad a piac, az elérhető nyereségek alatta maradtak a Köztársaságkorinál.A másik változás az erős központi hatalom, melynek hatalmát Augustus azzal vetette meg, hogy hivatalnokai lovagrendiek voltak!Talán a legjobb példa erre a gabonaosztás biztosítására megszületett intézmény.

A kérdés kényességét jelzi, hogy az óvatos Augustus csak Kr.e.14-ben hozte létre ezzel kepcsolatos hivatalt.(praefectus annonae) és élére a praefectus frumenti dandi elnevezésű főtisztviselőt állította, aki lovagrendi volt.Az ő feladata volt Seneca szerint, hogy gondokodjék arról, hogy Rómába bőséges romlatlan gabona érkezzék, s miután ennek minőségét és mennyiségét ellenőrizte, azt állami raktárakba eltároltassa.De ennek a funkciójának sok esetben nem tudott megfelelni,mint ahogy erről a források tudósítanak.Augustus mindvégig nagy gondot fordított arra, hogy Róma ellátásában ne legyenek zökkenők.Ez talán a Sextus Pompeiusszal vívott küzdelme idején volt a legnehezebb.Ekkor ugyanis a Nagy Pompeius fia egyfajta kalózkodásba kezdett.Óriási ellentét ez apjához képest!Méltán érdekes történelmi kuriozum!Szicíliai központjából megpróbálta az összes gabonaszállító hajót megsemmisíteni.Agrippa és ezáltal Augustus végül legyőzte ellenfelét, természetesen népszerűségét növelve.Megpróbálta a gabonaosztás intézményét a birodalom más városaiban is bevezetni a helyi curatorok útján.De a provinciai városok teljesen magukra voltak utalva e tekintetben.Ugyancsak szerette volna elérni,. hogy a gabonatermelők és a kereskedők megbékéljenek, hiszen érdekellentéteik miatt e két csoport hagyományosan ellentétben van és volt egymással.

A korai császárkor, a hanyatlás

Erről az időszakról összefoglalásul elmondható két nagyon fontos megállapítás.Egyrészt a lovagok, Augustus elindította folyamataként, egyre inkább a közigazgatásba kerültek.Helyüket a felszabadított rabszolgák (libertinus) vették át a kereskedésben.Ők talán még kapzsibban vetették magukat bele a 'munkába'.A másik lényeges megállapítás, hogy a császárok nem avatkoztak be a kereskedésbe csak vészhelyzetek alkalmaival.De ezek a beavatkozások, oly ritkák voltak, hogy csak erősítették a szabályt.De ilyenkor saját érdekeik mellett a kereskedők érdekeit is szem előtt tartották.Erre hoznék most néhány példát.

Kr.u.19-ben Tiberius uralkodása alatt a gabonaárak maximalizálása következett be.Az árak ugyanis az egekbe szöktek.De Tiberius megfizette az árkülönbözetet a kereskedőknek!Claudius idején is fellépett a gabona hiány és a drágaság.A dühös tömeg még a császárra is rátámadt!Kenyérrel dobálták meg az uralkodót!Claudius ennek hatására aztán egy hosszabb távra kiható intézkedést hozott.Ezek után télen is hozatott gabonát a császár!Pontosabban csak megkérte a kereskedőket, hogy hozzanak többet!Ez is illetve az is, hogy ő is megfizette az árkiegyenlítés összegét a kereskedőknek, mutatja a kereskedők nagy hatalmát!Sőt ő még magára vállalta a tengeri szállítás kockázatát is (ez eddig csak háború idején volt így!) illetve azoknak akik tengerjáró hajókat építettek különféle kedvezményeket biztosított.Itt kell szót ejteni az ekkoriban létrejött nagy hajózási vállalkozásokról.Ezek a birodalom egyik legnagyobb kereskedő társulásai voltak.Minden fontosabb kikötőben (pl. Ostia, Arelate, Narbo, Tarraco, Ephesos, Smyra, Seleukia, Alexandria)kirendeltségeket létesítettek.Ezeknek a kollégiumoknak a tagjai a városok legtekintélyesebb tagjai közé tartoztak.

Nero a tengerparti tartományokban csökkentette a gabona vámtételét illetve a kereskedelmi hajókat sújtó adókat elengedte.Az eredménye siker lett.Olcsóbb gabona és gördülékenyebb szállítás.

A késő császárkor, a vég

Itália végzetes gazdasági meggyengülésével egyre többen szegényedtek el, több gabonát kellett biztosítani.A nagy rabszolgatartó latifundiumokon már tömegével jelentek meg a colonusok.

A későbbi császárok is gondosan vigyáztak az ellátásra.Például bizonyíthatóan a Severusok idejében nagy mennyiségeket raktároztak el évről-évre.De ezt sohasem adták el!Vésztartalékként funkciónált e mennyiség.Előfordult, hogy ebből sütött kenyeret, sőt ha ez is elfogyott, más élelmiszert osztottak.Például Septimus Severus olajat, Aurelianus disznóhúst osztogattak.Ez mindennél jobban mutatja a gabonakereskedelem visszaesését Rómában.A gabona java Konstantinopolis megépülése után (Kr.u.330)odaáramlott.

Rómában megint csak a közeli, elsősorban szicíliai gabonára támaszkodhattak.Azaz Róma gabonakereskedelme oda jutott, ahonnan elindult…